levél

Szeretném, ha mindenki tisztában lenne a következővel: Én Senkit Nem kérek rá, hogy olvassa ezt a blogot! Azért vezetem, hogy legyen hová írnom az ügyes-bajos dolgaimon kívül a 'Más' kategóriába sorolható tapasztalataim és meglátásaim. Ezért fognak egyszer elmegyógyintézetbe zárni, tisztában vagyok vele, s azzal is, hogy az itt megforduló hétköznapi nép 99%-a azt gondolja, hogy nem vagyok normális, továbbá boszorkányok márpedig Nem Léteznek! Nos, sajnos nincs időm elmagyarázni felfogásképtelen értelmi bajnokoknak, hogy márpedig De! Ez nem az én rögeszmém, sőt, közlöm, Több boszorkány is él ezen a Föld nevezetű becses bolygón, s itt ne arra tessenek gondolni, hogy ők olyan személyek, akik természetfeletti erőkkel volnának felruházva! Ám kifejezetten idegesítő, hogy egyre többen kiáltják ki magukat boszorkánynak, holott halvány lila rózsaszín árnyalatos fogalmuk nincsen a mesterségről! Őket nagyon sajnálom, s egyúttal sajnálatos módon nem tudok mit kezdeni velük. Nem szándékozom Senki miatt levédeni és korlátozni ezt a blogot, nevezhetnek akár életem végéig is hülye bolond idiótának! Azt hiszem, a magas fokú értelem kifejezése kizárólag önmagáért beszél. Ugyanolyan ember vagyok, mint akárki más, nem értem mi fáj ebben Nektek. Bárki járhatna ezen az ösvényen, ha képes volna felfedezni a valóság mögött rejtőző varázslatot - ám ez az, ami nem adatott meg mindenkinek, s ha kezdettől fogva ott is bujkált benne az a kicsinyke szikra, az évek során teljesen kihunyt, mert az egyént elhülyítette ez a rettenetes globalizáció.

boszorkány ünnepek / szabbatok

Nos, valaki megkért, hogy írjak egy picit az ünnepekről, melyeket jobb esetben a pogányok, de a boszorkányok is mindig megünnepelnek. Minden boszorkány pogány, de nem minden pogány boszorkány - Ezt célszerű észben tartani. Nyolc ilyen ünnep van, amelyet a boszorkányok Szabbatoknak neveznek. A Szabbatokon kívül beszélhetünk még Esbatokról, mely a Telihold ünnepét jelenti. Egy évben 13 Esbat van, azaz 13 Telihold. A boszorkányoknak ugyanis szokásuk állandóan kémlelni a holdfázisokat, mert a holdfázisoknak megfelelően dátumozzák, tájolják be varázslataikat. (Ez nagyon fontos: például egy bőséget hozó bűbájt nem végezhetsz el fogyóholdkor stb.) Térjünk át most a nyolc Szabbatra! A nyolc Szabbat tehát a következő:

- Samhain [szó-ájn] - a holtak ünnepe - október 31.
- Yule [júl] - a téli napforduló - december 21/22.
- Imbolc [immolk] - Brighid ünnepe - február 1/2.
- Ostara - tavaszi napéjegyenlőség - március 21/22.
- Beltane [bel-téjn] - a Zöld ember eljövetele, Tündéréj - május 1.
- Litha - a nyári napforduló - június 21/22.
- Lughnasadh\Lammas [lu-naszah] [lamasz] - a szüret ünnepe - augusztus 1/2.
- Modron\Mabon - az őszi napéjegyenlőség - szeptember 21/22.

A dátumok értelemszerűen csak az északi félgömbre vonatkoznak, a déli félgömbön az egész kóceráj megfordul. (Tehát pl. Samhain május 1-jén van, Beltane pedig október 31-én). Mi is a lényeg ezekben az ünnepekben? - Mint látjuk, az év bizonyos fordulópontjait ünneplik, a boszorkányok tehát kölcsönös kapcsolatot ápolnak a természettel, felveszik a természet ritmusát. Ezeken az ünnepeken egyes csoportok általában rituálékat tartanak, ám a magányos boszorkányok is ugyanúgy ünneplik -a különbség ugye csak annyi, hogy egyedül. Most pedig ejtsünk néhány szót - tényleg csak néhányat - minden egyes Szabbatról:

Samhain, a holtak ünnepe: Nekem személy szerint ez a kedvencem, ez áll hozzám a legközelebb. Úgy gondolom, hogy ez egy igen különleges ünnep, majd mindjárt le is írom, hogy miért. Október 31-én ünneplik, s néhány országban (Nagy-Britannia, USA) ugyancsak erre a napra esik a Halloween is. A Samhain azonban nem a jelmezbálról és az édességgyűjtésről szól. Egyesek ezt a napot a tél kezdetének tekintik, azonban egyúttal a holtak ünnepe is, amikor tisztelettel megemlékezünk halottainkról, elődeinkről. Samhain azért egy különleges ünnep, mágikus időszak, mert ilyenkor a legvékonyabb a holtak és élők világa közötti válaszfal. (És mivel a wicca boszorkányok a halált az élet részének tartják, semmi rosszat nem látnak ebben). A Samhain szó szerint azt jelenti: 'első fagy'. Manapság a boszorkányok Samhain napján egy olyan szertartást rendeznek, melynek során tisztelettel megemlékeznek halottaikról, azután pedig, hogy elűzzék a bánatot, s visszahozzák az örömöt, sorban megnevezik az újszülötteket, majd azokat az új barátokat és szerencsés alkalmakat, amelyekkel az elmúlt esztendőben találkoztak. Én különféle édességkülönlegességeket, sült tököt és boszorkánylecsót is szoktam készíteni ezen a napon, majd mécseseket, gyertyákat is gyújtok, ezzel is keskeny átjárókat nyitván a sötétség és a holtak birodalmából. Ez az időszak a kísértetekhez, a szellemekhez és a visszatérő holtakhoz kötődik, a Samhain pedig tulajdonképpen a banyát, azaz az Istennő Vénasszony-aspektusát ünnepli, aki nagy együttérzéssel kísér át minket az életből a halálba. (Nemsokára ez az ünnep következik, nekem már nagyon Samhain-hangulatom van).

Yule, a téli napforduló: Yule-t néha télközépnek is nevezik, mivel a tél legkeményebb időszaka gyakran csak ezután a nap után következik. Yule idején az Istennő vajúdik, s végül világra hozza a Csillaggyermeket; nem véletlen, hogy észak-európai őseink számára az ünnep neve 'Anya-éj' volt. Az Istent és az Istennőt éltető boszorkányok számára a Csillaggyermek maga a Napisten, aki Ostara ünnepére viruló ifjúvá válik, s gyermeket nemz az Istennő ifjú, termékeny megtestesítőjének, hogy a következő Yuleon megszülessen a következő Csillaggyermek. Sokan Yule-t a keresztény karácsonyhoz hasonlítják, s nagyjából egy időre is esik azzal. Ekkor örökzölddel díszítjük otthonainkat, magyallal, a védelem növényével, borostyánnal, mely az élet folyamatosságának ígéretét hordozza, és fagyönggyel, a termékenység szimbólumával. A tél első kemény napjaiban majd ezek emlékeztetnek minket arra, hogy a Föld egyszer újra kizöldül majd. Mulatságaink vidámságot hoznak a szívünkbe, barátaink társasága pedig felmelegít, amikor odakint minden zord és sivár. Sok boszorkány keres fel Yule ünnepén valamilyen szent helyet, ahol akár társaival, vagy egyedül gyönyörködhet a napfelkeltében, illetve a naplementében.

Imbolc, Brighid ünnepe: Imbolc idejére a napok egyre hosszabbá válnak, a tél szorítása enyhül. Imbolc ünnepének kezdetét az első hóvirágok megjelenése is jelzi, tulajdonképpen a tavasz beköszönte. Brighid - tűzistennő. A modern pogányok körében is igen kedvelt, az Imbolcot az ő ünnepének tartjuk. Brighid forró leheletétől kel új életre a Föld, továbbá ő a gyógyítás és költői ihlet istennője. Imbolc, a megújulás időszakában a változásokat ünnepeljük, amelyek bennünk és körülöttünk zajlanak, s újra megújítjuk elkötelezettségünket amellett, hogy a világot egy jobb hellyé tegyük. Tiszteljük a bennünk lévő kreativitás isteni szikráját, s előhívjuk a gyógyító energiákat.

Ostara, a tavaszi napéjegyenlőség: A világos és sötét órák száma megegyezik, ezután a nappalok immár látványosan hosszabbodni kezdenek. Ostara a növekedés ünnepe, jelképe a nyúl. Ahogy a Yule-t egyesek a keresztény karácsonnyal azonosítják, addig Ostarát a keresztény húsvéttal. A mezei nyúl a Holdistennők szent állata. (A modern húsvéti nyuszit a boszorkányok kissé elfogultan kezelik). A tojás évezredek óta kötődik ehhez az időszakhoz, a termékenység, a megújulás jelképe. Ilyenkor gyakran készítünk tojásdíszeket, s néha ezeket a kifújt tojásokat faágra függesztjük és a megszentelt hely közepére állítjuk. Ezt az ágat sohasem szabad élő fáról levágni, ezért olyan ágat válasszunk, amelyet a téli, vagy a kora tavaszi szelek törtek le! A tojások az 'élet csírái', így beléjük fújhatjuk kívánságainkat, hogy az elkövetkezendő nyáron teljesüljenek. Az Ostara továbbá remek időszak arra, hogy mi boszorkányok a természetben kalandozzunk, megfigyeljük hogyan pattannak ki a rügyek, s miként buzgólkodnak a fészkelő madarak. Ostara virágai a nárciszok, a tavasz hírnökei, ragadjuk meg tehát az alkalmat, s csodáljuk meg őket természetes környezetükben! Ideális időszak ez arra is, hogy saját életünkben megkeressük az egyensúlyt.

Beltane, a Zöld ember eljövetele, Tündéréj: Beltane a nyár közeledtét ünnepli. Ez az az időszak, amikor a Zöld embert, az Istennő hitvesét, valamint a Vadon ősi szellemét ünnepeljük. Beltane estéjén néhány boszorkány az erdőbe megy, hogy hajnalban 'behozzák' a galagonyavirágot. Őseink számára ez a szexuális szabadosság időszaka volt, így a 'hozzuk be a galagonyát' kifejezés finomabb körülírása lehetett a leghagyományosabb Beltane-éji tevékenységnek. Nem meglepő, hogy annyi pogány eljegyzés és házasság köttetik ezen a napon. Az év kerekén Beltane pontosan szemben áll Samhain ünnepével. Míg Samhain idején az élők és a holtak világa közti válaszfal a legvékonyabb, Beltane-kor a halandók és a tündérek világa kerül nagyon közel egymáshoz. A tündérek 'túl-világa' nem volt ismeretlen őseink számára; látnokokról és költőkről szóló történetek maradtak ránk, akik ajándékokkal tértek vissza, miután álomba merültek egy galagonyabokor vagy tündérdomb alatt. A galagonyának egyébként meg is van a saját különleges története, amiről minden bizonnyal egy egész könyvet lehetne írni. Vihar idején bár nem tanácsos fa alá bújni, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a galagonyafa megvéd bennünket a villámcsapástól, s egyúttal az esőtől is. Tudniillik ezek a fák alacsonyabbra nőnek, mint a többi, így minimális a valószínűsége, hogy villám csapna beléjük. A galagonyabokor alatt való alvást is ki lehet próbálni Beltane idején, bár egyesek szerint megint csak nem tanácsos mély álomba merülni alatta. Úgy tartják, a galagonya fa-, illetve bokor egyfajta kapuként funkcionál a kelta másvilágba. Bármi is legyen az ünnep eredete, a szent tűznek kiemelt helye van a boszorkány szertatásokban. Kis máglyát rakunk a szabadban, majd vidáman átugrálunk fölötte, hogy elnyerjük Beltane áldását. Néha tűz helyett seprűn kell átugrani - ez a tárgy a férfiasság (nyél) és nőiség (cirok) szent összeolvadását szimbolizálja, és a tavasz és a nyár közötti küszöböt jelöli. Ahogy átugrunk a seprűnyélen, fogadalmat teszünk a következő évre.

Litha, a nyári napforduló: A nyári napforduló a Nap uralmának csúcspontját jelöli az év leghosszabb napján. Ilyenkor kell összegyűjtenünk a Nap erejét, mielőtt a nappalok rövidülni kezdenének! A Yule-hoz hasonlóan ez az ünnep is kettősséget hordoz magában: A Nap hatalmának legfényesebb pillanata egyben hanyatlásának kezdete is. A 'litha' szó jelentése 'kerék' a feltételezések szerint, azonban eredetét valójában homály fedi. Lehet valamiféle köze ahhoz a kétezer évvel ezelőtti szokáshoz, amikor őseink egy lángoló kereket gurítottak le a domboldalon, amivel talán a hatalmának teljéből alábukó Napot akarták szimbolizálni. Szimbolikusan leküldték a Napot a mezőre, hogy melegével siettesse a termés érését. A Lithát mi általában a szabadban üljük meg, feltéve ha az időjárás engedi. Mi, boszorkányok szívesen keresünk fel ősi szent helyeket - állóköveket, kőköröket vagy domboldalakat -, hogy megcsodálhassuk a hajnalt. Az ünnep hátralévő részét a szabadban töltjük.

Lughnasadh \ Lammas, a szüret ünnepe: Lammas a nyári napforduló és az őszi napéjegyenlőség közé esik, ez a gabona betakarításának ideje. A 'lammas' jelentése a feltételezések szerint 'kenyérmise'. A gabona szellemét betakarítás után ki kell engesztelni, és vissza kell csalogatni a mezőkre. A rejtélyes, de nem kevésbé nagy hatalmú gabonaszellemet a Lughnasadh kellékei, a női lakot ábrázoló csuhébabák csalogatták magukhoz és ejtették fogságba ezért is nevezték ezeket a babákat 'szellemkalitkának'. (Nekem is van egy ilyenem, mely egy seprűn lovagló boszorkányt testesít meg - a boszorkányoknak egyébként nem szokásuk a seprűn lovaglás, ez pusztán egy tévhit, ám most nem mélyülnék el ebben, ha megengeditek; talán majd egy másik alkalommal). Anglia egyes részein ma is tartanak vásárokat Lammas napján, ez a szokás abból az időből maradt meg, amikor a gabona betakarítását az emberek hatalmas örömünneppel köszöntötték. Egy igazi városlakónak, aki abban a kiváltságban részesül, hogy egész évben tápláló ételekhez juthat, nehéz megérteni az aratás fontosságát azok számára, akiknek előző évi készletei talán már a betakarítás előtt kifogytak. Mi, boszorkányok ilyenkor begyűjtjük a föld gyümölcsét, de ugyanakkor megemlékezünk a megosztás fontosságáról is. Sok boszorkány a bőséges aratás ünnepének örömét összekapcsolja a 'viszonzás' tettével, s pénzzel, jótékonysággal vagy politikai munkával segít, hogy Lammas mindenki számára gazdag legyen.

Modron \ Mabon, az őszi napéjegyenlőség: Csakúgy mint Ostara esetében a nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú. Ám míg Ostara a nappalok hosszabbodásának ígéretével érkezik, Modron már sötétebb napokat jelez. Modron idején a Földanya gyümölcseit szüreteljük, az Istent és Istennőt tisztelő boszorkányok pedig úgy tartják, hogy a haldokló Napisten ekkor kezdi meg utazását a nyugati óceánon át, hogy Samhain napjára megpihenhessen a holtak földjén. Szertartásainkon almát vágunk félbe, majd megesszük a félbevágott almákat, hogy emlékezzünk: boszorkányként a két világ közt járunk, a megegyezésen alapuló valóság világa és a mágikus 'másvilág' között. Ezen az ünnepnapon a sötétség és a fény pillérei között állunk készen arra, hogy alászálljunk az év hosszú éjszakájába, s ezzel felkészülünk a 6 hónap zord sötétjére. A Modron után Samhain napja következik, amellyel az év szent kereke megint fordul egyet és új ciklus kezdődik. (Modron egy általam ismét igen kedvelt ünnepnek mutatkozik, s valószínűleg erre az lehet a magyarázat, hogy kedvenc évszakom az ősz).
Itt látható egy kép a boszorkány-év kerekéről, a tájolásnak megfelelően északon látható Samhain, majd deozil irányban - azaz az óramutató járásával megegyezően - haladunk tovább a többi ünnep felé, míg ismét vissza nem térünk Samhain ünnepéhez. Ezt a képet a neten találtam, s azért raktam ide, hogy vizuálisan is lehessen látni a fogalmazásban oly sokszor említett szent kereket. Ezzel le is zárnám bizonyára érdekfeszítő kiselőadásomat a Szabbatokról, ha bármi kérdesetek\kérésetek van, vagy esetleg ha bármilyen boszorkányos témában szeretnétek picit jobban tájékozódni, írjatok nekem formspringen.

tűz

Egyszerűen muszáj írnom. Ha nem írok, máskor sem lesz ennyi időm rá. Történelmet vernék a fejembe, s ekkor jövök csak rá igazán, hogy akármilyen meleg is volt a nyár, mégiscsak jobb volt egész nyáron boszorkány-könyveket bújni a hűvös házban, mint most történelmet tanulni úgy, hogy kint esik az eső, és legszívesebben odakint volnék, s fetrengenék a fűben. A törikönyvet pedig egyenesen máglyára dobnám, mert oda való. De talán még máglyára sincs szükség ahhoz, hogy kellőképp elégjen... Tegnap este mécsest gyújtottam tökéletesen kihasználva az alkalmat a gyújtogatásra, mivel apa nem volt itthon, anya pedig már nyugovóra tért öcsémmel egyetemben. Nekem tudni illik rejtélyes okok miatt meg van tiltva a gyertyagyújtás; nem tudom, talán attól félnének, hogy leégetem a házat? Valójában, tényleg megvan az okuk a félelemre. Kezdetben csak az egész tenyeremet égettem szét, amikor véletlen felgyújtottam egy szerencsétlen papírfecnit. Olyan szinten megijedtem, hogy leég a ház majd miattam, hogy ennek következtében tenyerembe kaptam a papírt, s úgy kellett eloltanom a tüzet. Az érdekes csak az, hogy nem hagyott rajtam nyomot a tűz, magyarán: hiába égette az egész tenyerem, égési sérülés nélkül kerültem ki a kellemetlen incidensből. Engem majd ezt figyelembe véve vessetek máglyára! Köszönöm. Mindennek ellenére kifejezetten félek a tűztől. Az utóbbi időben kicsit mérséklődött ez a félelem, ám továbbra is érzem, hogy ez az elem nem hagy engem nyugodni. Egy közelmúltban játszódott álmomban egy egész búzamező égett fel, melynek közepén történetesen én álltam, mégsem történt semmi bajom. Esetleg arra várna a Tűz, hogy elfogadjam elememként? Valahogy azt érzem, teljesen másképp hat rám, mint másokra. Megigéz. Akármilyen bénán is tartom a gyufát, s húzom végig huszadjára a doboz oldalán, nem gyullad meg, csak ha már teli vagyok indulattal, s azt parancsolom neki: 'TŰZ!'. Elvileg a gyufának le kellene hogy égjen pár másodperc alatt, miért történik az, hogy az én kezemben nem hajlandó leégni, csak miután már megszámlálhatatlan próbálkozás után sikeresen meggyújtottam a gyertyámat? Miért van az, hogy hiába is égett le a mécses teljesen, a láng még mindig lobog egészen addig a pillanatig, amíg elalszom? - S amikor később felébredek, már sötét van. Biztos van erre tudományos magyarázat, valószínűleg csak én nem tudom ép elmével felfogni. Egyetlen gyertyafény ragyogja be az egész szobát, én pedig közben úgy hallom, mintha magától szólna a gitárom. Egyre csak hívogat, hogy játsszam rajta. - a gyertyafényben. S én hallgatok rá: elkezdek halkan játszani az ágyon ülve, miközben az eső veri a nyitott ablakom. De mégsem fázom... Két méterre ülök a lángtól, s felemelem a tenyerem. A mindig hideg kéz valahányszor tűz lobog a közelben - bármilyen távol legyen is - oly mértékben felmelegszik, hogy tojást lehetne sütni rajta. A gitár húrjait egyre gyorsabban pengető kéz és a gyertyafénybe meredő bamba tekintet pedig még nagyobb lobogásra bírja az apró lángot... Mitől lesz ilyen varázsos és megnyugtató néhány pillanat? Ilyen mindent átható és öröknek tűnő? - a daltól, melyet dúdolni kezdek:

Ferte in noctem animam meam
Illustrent stellae viam meam
Aspectu illo glorior
Dum capit nox diem.
Cantate vitae canticum
Sine dolore actae
Dicite eis sing a song,
A song of life,
I never will forget
Never will forget.

S elalszom. Elalszom, miközben orromban érzem a forró vizes teli kehelyben párolgó csampa olaj kellemes illatát, s tudom, hogy reggelre begyógyítja a sebeim. Elringat az illat, s a frissen áthúzott ágynemű illata. A mécsestartó elefánt fején átszűrődő fény, mely foltokban hatja át a szobát és ragyogja be a falakat. Eszembe jut egy párbeszéd: 'Maga az orvos, igaz?' ... 'Én is más vagyok.' - 'Nem hiszem el'. KÉP1, KÉP2

csak a változás állandó

- Minden tekintetben. Tudjátok én ki nem állhatom a sablonos dolgokat! Ez a kültakaró viszont annyira illik hozzám, hogy jobbat magam sem alkothatnék. Habár a legyekkel nem kimondottan szimpatizálok, de mindenféleképpen egy olyan élőlény, aminek van szárnya és tud repülni. Az ott oldalt talán egy antik 23. századi szelence, melyből oldalt mérget is lehet inni, valamint ha belemártod a fejed a látszólag fényképezőgép lencséjének kinéző kör formába, előrevetítheted múltad fantasztikus emlékeit. Mellette egy varázspálca és egy kulcs, mely lezárja eltorzult elmémet. A képen, mely gyönyörű fekete-fehér egy fáradt öregasszony és egy férfi látható, amint a padon ülve hevesen vitatkoznak, hogy a beton- vagy a tó vize sötétebb a néni hajánál. London jutott eszembe. Amikor a Temze partján ücsörögtünk. Sok minden változott azóta... vagy én változtam. Elveimben és nézeteimben főleg. Érzékeny és abszolút ártatlan voltam, még talán akkor is, ha meg is volt bennem az, ami most is megvan: makacsság, cinizmus, lobbanékonyság, változó hangulat, szemtelenség, könyörtelenség. Kreativitás, becsület, megbízhatóság, őszinteség, szellemesség, nagylelkűség, rugalmasság. Viszont teljesen másképp tekintettem a világra akkor, mint most. Hittem benne, hogy létezik valaki, aki megteremtett itt mindent, s akitől segítséget várhatunk. De buták az emberek... ahelyett, hogy ők maguk cselekednének, várják, hogy majd valaki megoldja helyettük a problémájukat. Hogy segítsen. Valaki, aki nem létezik; csak beképzelik maguknak, hogy ne legyenek egyedül. Hogy legyen tovább a halál után.. pedig nincs tovább. Talán a reinkarnáció is csak önámítás. Azonban ez felvet némi problémát: Hogy lehetséges az, hogy szinte pontosan biztosra tudom, hogy ki voltam előző életemben? S ha előző volt - ha volt is, és valóban nem csak tökéletes lelki klónja vagyok annak a személynek, akire most gondolok -, akkor következőnek is lennie kell. Én el akarom hinni, de nem tudom. Az öt elemben hiszek, s abban, hogy mindannyiunkban ott van a teremtő erő. Kétféle ösvény létezik: Egy Jobb oldali, amin a Wiccák haladnak, s egy Bal oldali, amelyen általában - hangsúlyozom: Általában - a sátánisták indulnak el. Lehetséges e az, hogy az arany középutat válasszam? - Létezik e Közép út? Ha nem, akkor ezennel ünnepélyesen kirakom macskakőből. A minap azt olvastam, hogy a sátánisták nem feltétlenül hisznek a Sátán létezésében. Nem áldoznak és nem idéznek démonokat. Azok, akik ezeket a tevékenységeket folytatják, őket teljesen máshogy nevezzük. Ők az ördögimádók, akik azt a bizonyos fordított pentagrammát viselik magukon előszeretettel. Sajnos ez nem elég köztudott, ezért a tudatlan emberek gyakran összekeverik a sátánistákat az ördögimádókkal, holott a 'sátánista' kifejezés korántsem jelent pl. vérrel való táplálkozást, állatáldozatokat, vagy démonidézést. Na, elmondom mit jelent: A sátánisták nem imádnak semmiféle természetfeletti lényt, teszem azt: a Sátánt sem, még ha hisznek is benne. A sátánista önmaga megváltója. Antor Szandon LaVey úgy fogalmazott: 'Hozd ki a legtöbbet az életedből! - itt és most', Alister Crowley pedig úgy: 'Tedd meg, amit akarsz!'. Tulajdonképpen LaVey követői magát az embert és az ember vágyait helyezik középpontba. Más kérdés, hogy a 'sátánizmus' szót a Bal oldali ösvény követőire ugyanúgy használja a köznyelv. Bár a 'Tedd meg, amit akarsz!' elv lényegesebben szimpatikusabb nekem, mint a 'Tégy amit akarsz, de ne árts!', azonban bármily csábítónak is tűnik, ezekkel az elvekkel sem értek egyet összességében. Ha mindenki megtenné azt, amit akar, s nem lennének szabályok, akkor Földünkből talán már egy szó szerinti szemétkupac vált volna, ugyanis tételezzük fel a következőt: Egy elmeháborodott pszichopata elhatározza, hogy kivágja az összes fát, és atombombákat ültet a helyükre. Köszönhetünk szépen, éljen az értelmes emberi faj. Nem. Az ember bár rendelkezhet - hangsúlyozom ismét: Rendelkezhet! - erővel, mégsem teheti meg minden esetben azt, amit akar. Miért? Mert szembe száll a természet erejével. Azokkal pedig történetesen az én véleményem szerint nem lehet, nem éri meg, s ugyancsak fölösleges szembe szállni: Tűz, Víz, Föld, Levegő, Szellem - A tűzben elégsz, a Vízben megfulladsz, a Föld eltemet, a Szél pedig ha felkap, valósággal kifacsar. Az öt közül talán a Szellem a legérdekesebb, melynek rejtélye máig megfejtetlen. Véleményem szerint a Szellem, mint elem mindenkiben ott él. S igen! Képes megölni, gondoljunk például a kétségbeesés vagy a félelem szörnyű következményeire. Mindezzel szemben ha hasznosítjuk és alkalmazzuk ezen elemeket, akkor sokkal többre juthatunk, legyen szó akár ártó vagy segítő szándékról. Egy a lényeg: a Természetnek és Önmagunknak nem ártunk. Továbbá, ami ugyancsak fontos: semmiképp nem pusztítunk! Miért? Mert a létezés ugyancsak a természet egy terméke. Nem térül hozzánk vissza semmiféle rossz, vagy jó. A magunk urai vagyunk. Életünket nem irányítja Mindenható, porszemek vagyunk, melyeket öt elem létezése övez körül. Ha képesek vagyunk megfelelő módon felhasználni őket, akkor leszünk legyőzhetetlenek, akkor leszünk okos faj, és akkor fogjuk megérteni a lét igazi értelmét.

jó és rossz

Öcsém a minap megsejtett valamit, tudta vajon, hogy mire készülök? - ennek eredményeképpen valóban elképzelhető, hogy a koncentrációs képességem nem volt épp a toppon? Elfelejtettem mágikus úton megtisztítani a köveimet. Első hiba. Ki tudja, mennyi ártó-, vagy épp fölösleges erő lakozik bennük, amik tökéletesen szükségtelenek? A szükségtelenség problémát fakaszt. Egy egyszerű példa erre: Tanulás közben megmagyarázhatatlan késztetést érzel arra, hogy egyél, holott nem is vagy éhes. Mit teszel? - eszel. Ennyi elég ahhoz, hogy figyelmed elterelődjön a tananyagról, s arra koncentrálódjon, hogy milyen íze van az adott ételnek, amit abban a szent pillanatban emésztéshez készítesz elő. Utólag úgy érzem, nem bíztam eléggé. Talán illene kisebben kezdenem a gyakorlatozást, hiszen bármennyire is vagyok képes megmozgatni a természet erőit, ha egyszerűen még nincs elég tapasztalatom. Az apró tapasztalatokat leszámítva, amik egyszerre borzasztottak és bűvöltek el. Kezdjük tehát kicsiben! S hogy mik számítanak egészen apró tapasztalatoknak? Rendben. Ha akarom, hetekig is zuhoghat az eső. Már rég nem sütött errefelé a nap. Ha bántasz, számíts egy kis betegségre, minimum hasmenésre. (Ez nem szép dolog tőlem tudom, viszont köszönöm kérdésed igen, jól esik). Ha szöveget mondasz, szemembe nézel közben s én azt akarom, hogy elrontsd, legyél nyugodt elrontod. Sőt, az is előfordulhat, hogy a mikrofon tönkremegy, legalább néhány pillanatra. Én pedig hihetetlen, de még mindig meglepődöm ezen. A határtalan csoda mögött azért lássuk be, mégiscsak rémes. Gondolkozz 'normálisan'. Első hozzám intézett kérdésed valószínűleg a következő lesz: 'Há' Nórmális?!'. Feleletem pedig: 'Nem'. Igenis kiismerhetetlen marad a Világ mindörökké, hiába vannak is 'Nagy emberek', akik elősegítik a gondolkodás fejlődését. Most gondolkozzunk nagyban! Mekkorák ezek a 'Nagy emberek' a Varázslatos Világegyetemhez képest? Hihetem, hogy különleges vagyok, de tévedek. Mert mindenki különleges. Ha pedig mindenki különleges, akkor senki sem az. De igenis léteznek boszorkányok és varázslók! Ők azokból az emberekből lettek, akik nem hanyagolták el a velük született erőt, inkább megértették és fejlesztették azt. A megértés talán túlzás, de lehet, hogy még egy kis idő elteltével már én sem fogok csodálkozni rajta. Nem tudom igazán, hogy kössem e magam valamely ösvényhez, vagy járjam a magam útját, s tegyem abszolút azt, amit csak akarok. Szerintem a Jó és a Rossz egymás kiegészítői. Nem létezhet olyan, hogy mindenki csak Jó dolgokat, vagy csak Rosszat tegyen. Mindkettőre szükség van, s azt a folyamatot, amikor azok visszatérnek hozzánk nevezzük Mi emberek Életnek. A Wicca intés arra tanít 'Tégy amit akarsz, de ne árts!', valamint arra, hogy minden Jó és Rossz háromszor tér vissza hozzánk, attól függően, hogy hogyan cselekszünk. A Világegyetem sem csupa jóból született! - a rombolás benne Magában is megtalálható, s az is lesz mindig. A Csupa Jó és Csupa Rossz, ezek mindketten természetellenes dolgok önmagukban. Egy hétköznapi példa: Odamegy hozzád fülig érő mosollyal Valaki, s olyannyira kedvesnek bizonyul, hogy a végén képtelenség lesz lerázni, mert szinte fojtogatni fog már a szeretetével, a jóságával, tegyük fel például azzal, hogy egyfolytában a segítségedre akar lenni, a sarkadban van, továbbá szüntelenül vigyorog. Ez a Jóság? - ez természetellenes. Nem segíthetünk mindig. Most lássuk a Jó ellenségét, a Rosszat: Ugyanaz az illető szintén folyamatosan a sarkadban van, ám ezúttal nem abból az okból, hogy segítsen. Segítsen esetleg... felbukni. Megalázzon, bántson, lerombolja az illúzióidat, vagy a szemedbe köpjön. - Hozzá teszem, én nem szoktam mások szemébe köpni. Ez is természetellenes, nem de bár? Akkor természetes valami, ha a Jó és Rossz egyaránt fellelhető benne. A gombák közül se mind ehető. Az ehető gombák általában rútul festenek, ezzel szemben a mérges gomba csábítóan gyönyörű látványt nyújt számunkra, esetleg még illatozik is. Mindkét fajta gombában van Jó és Rossz. Természetes. Ne várja el a világ - a kisbetűs világ -, hogy bennünk emberekben csak Jó, vagy épp - különös esetben - csak Rossz tulajdonságok legyenek. Az általunk szeretett természetben sincs így, nem is lesz, bármily gyönyörű és tökéletes az. Mert tényleg Tökéletes. De nem attól, hogy csak Jó dolgok vannak benne. - Az én meglátásaim, nem kell rögtön lehurrogni, bármennyire is máshogy látjuk a dolgokat. Nem vagyok sátánista, de azt hiszem, igazi wicca sem lehetek. Bár megünneplem én is a wicca ünnepeket, tisztelem és óvom a természetet, követem a szabályaikat, viszont ezzel az egyel nem tudok teljes mértékben megbékélni, azonosulni. Mi emberek pont olyanok vagyunk, mint a gombák.

kifejezőkészség híján

Soha nem éltem még meg ehhez hasonlót, mint amit tegnap este átéltem. Rengeteg minden történt velem eme varázslatos teliholdas éjszaka folyamán. Tudom kéne, hogy hol kezdjem el a beszámolóm? Nem kéne. Nem tudom. Nehéz elkezdeni, nehéz leírni. Nagyon ritkán adódnak olyan alkalmak, amikor nem tudom kifejezni magam, vagy épp nem találok szavakat arra, amit el akarok mondani. Kezdem talán az elején. Orsival körülbelül tizenegyig beszélgettem, aztán arra kényszerültem, hogy elhúzzam a bájos belem a másik szobába felkészülni. Arra számítottam, hogy az egész szertartás nem lesz több fél óránál, de tévedtem. Hajnal egyig tartott. Első tapasztalat: a körön belül és kívül teljesen különböző időben mozgunk. A kör kivetése. Be kell valljam, borzasztóan féltem. Nem tudtam jól csinálom e, nem tudtam egész pontosan azt sem, hogy hogyan csináljam. Azt tudtam csak, amit a könyveimből olvastam. Ez még egy külön leírhatatlan élménynek számít. Meggyújtottam a gyertyáim, ellazultam, s egyszer csak azon vettem észre magam, hogy úgy tántorgok, mint egy részeg, aki egyszerűen képtelen megállni a saját lábán. Kiszakadtam a valós világból, sokáig néztem a két fehér, égő gyertyát. Vessük ki azt a kört! - gondoltam, majd magam elé tartottam mélyen tisztelt tiszafapálcám, hogy megindítsam a folyamatot. Vörös fényt fedeztem fel magam előtt, s ahogy fordultam tengelyem körül kelet felé, majd tovább deozil irányban, a fény követte a pálcát. Először úgy tűnt, megszakad. Újrakezdtem, kivetettem. Legalábbis... azt hiszem. Borzasztó melegem lett a körön belül. Amint kiléptem belőle, elmúlt ez az érzés. Miért a tűz az én elemem, miért?! Egyáltalán nem érzem magam közel hozzá. Az öt elem közül ez állt tőlem a legtávolabb, mégis ezt kaptam. Fahéjas füstölő illata áradt szét a szobában. Munkám befejeztével kétszer kellett lezárnom a kört. Miért? Iszonyatosan megfájdult a fejem, hiába próbáltam higgadtan relaxálni utána. Visszasétáltam hát az oltár elé, s azt vettem észre, hogy a parketta azon a helyen sokkal hidegebb, mint más helyeken. Elborzasztott csöppet az is, hogy ahhoz képest, milyen nyugodtan és nesztelenül termettem az oltár előtt, a gyertyák lángja vad táncba kezdett, mintha feltámadt volna a szél. Lezártam immár másodjára is a kört, s ettől fogva valahányszor elhaladtam a gyertyáim előtt, nyugodtan égtek tovább, mindenféle táncolástól megkímélve engem és persze magukat. Egész éjjel égtek. A zöld szerencseszelence-gyertyám teljesen leégett reggelre, egyetlen hagyatéka pusztán, ami halála után valaha volt létét bizonyította, a körülbelül 2 cm vastagságú zöld viasz volt, ami a gyertyatartó fenekén megmaradt. Fényben úszott az oltár és környéke, fantasztikusan gyönyörű volt. Az a gond csak ezzel, hogy az ilyen élményt képtelenség úgy leírni, hogy szavakon keresztül szemléltetni vagy érzékeltetni tudd akárkivel is. Ezt át kell élni, érezni kell és a saját szemeddel csodálni. Nem olvasni. Nem akarom most még leírni, hogy pontosan mi is volt a varázslatom célja. Ezt egyenlőre még későbbre tartogatom, ha lesznek fejleményei. Fokozottan bízom benne, hogy lesznek. De nem reménykedem előre semmiben. A varázslat olyan, mint egy matematika dolgozat - Könnyű elrontani..

az első

Azt hiszem... készen állok. Vagy lehet, hogy mégsem. Ez lesz az első komolyabb varázslatom, s talán kissé félek tőle. Nem remélek semmit, de bízom. Töretlenül bízom. Ez nagyon fontos feltétel azok számára, akik eme nagyszerű mesterséget űzik. A boszorkányság nem foglalkozás, hanem mesterség. Igyekszem ma este mindent jól csinálni, semmit nem akarok elrontani. Azért a ma estét választottam ki erre, ugyanis történetesen ma este Teliholdat ünnepelünk, és tudni illik ilyenkor tetőzik a varázserő. Már hétkor nagy lelkesen díszítgettem a leendő ideiglenes boszorkányoltárt, s íme eztet sikerült kihoznom belőle: KÉP1, KÉP2. (ki fogja írni, hogy 'error', de kattints a linkre és akkor látod majd a képet.)
Feltétlenül muszáj volt most idecsesznem, ez az első ünnepélyesen feldíszített oltárom. Várok még egy csöppet, mondjuk éjfélig. Úgysem tudok már aludni legalább egy hete normálisan. Orsolyafijamat várom, hogy feltolja a bájosan elvetemült képét facebukra, de valószínűleg kreszt tanul a kincsem. Áldás kísérje szerdán! Én biztos soha nem fogok megtanulni vezetni, gyűlölöm az autókat a tömegközlekedési eszközökkel egyetemben. Egyetlen utazó barátomnak pusztán a biciklit tekinthetem. A marlától, mint névtől pedig igen rejtélyes okok miatt Nem tudok megszabadulni, hozzám tartozik, Nem vagyok képes eldobni.