csak a változás állandó

- Minden tekintetben. Tudjátok én ki nem állhatom a sablonos dolgokat! Ez a kültakaró viszont annyira illik hozzám, hogy jobbat magam sem alkothatnék. Habár a legyekkel nem kimondottan szimpatizálok, de mindenféleképpen egy olyan élőlény, aminek van szárnya és tud repülni. Az ott oldalt talán egy antik 23. századi szelence, melyből oldalt mérget is lehet inni, valamint ha belemártod a fejed a látszólag fényképezőgép lencséjének kinéző kör formába, előrevetítheted múltad fantasztikus emlékeit. Mellette egy varázspálca és egy kulcs, mely lezárja eltorzult elmémet. A képen, mely gyönyörű fekete-fehér egy fáradt öregasszony és egy férfi látható, amint a padon ülve hevesen vitatkoznak, hogy a beton- vagy a tó vize sötétebb a néni hajánál. London jutott eszembe. Amikor a Temze partján ücsörögtünk. Sok minden változott azóta... vagy én változtam. Elveimben és nézeteimben főleg. Érzékeny és abszolút ártatlan voltam, még talán akkor is, ha meg is volt bennem az, ami most is megvan: makacsság, cinizmus, lobbanékonyság, változó hangulat, szemtelenség, könyörtelenség. Kreativitás, becsület, megbízhatóság, őszinteség, szellemesség, nagylelkűség, rugalmasság. Viszont teljesen másképp tekintettem a világra akkor, mint most. Hittem benne, hogy létezik valaki, aki megteremtett itt mindent, s akitől segítséget várhatunk. De buták az emberek... ahelyett, hogy ők maguk cselekednének, várják, hogy majd valaki megoldja helyettük a problémájukat. Hogy segítsen. Valaki, aki nem létezik; csak beképzelik maguknak, hogy ne legyenek egyedül. Hogy legyen tovább a halál után.. pedig nincs tovább. Talán a reinkarnáció is csak önámítás. Azonban ez felvet némi problémát: Hogy lehetséges az, hogy szinte pontosan biztosra tudom, hogy ki voltam előző életemben? S ha előző volt - ha volt is, és valóban nem csak tökéletes lelki klónja vagyok annak a személynek, akire most gondolok -, akkor következőnek is lennie kell. Én el akarom hinni, de nem tudom. Az öt elemben hiszek, s abban, hogy mindannyiunkban ott van a teremtő erő. Kétféle ösvény létezik: Egy Jobb oldali, amin a Wiccák haladnak, s egy Bal oldali, amelyen általában - hangsúlyozom: Általában - a sátánisták indulnak el. Lehetséges e az, hogy az arany középutat válasszam? - Létezik e Közép út? Ha nem, akkor ezennel ünnepélyesen kirakom macskakőből. A minap azt olvastam, hogy a sátánisták nem feltétlenül hisznek a Sátán létezésében. Nem áldoznak és nem idéznek démonokat. Azok, akik ezeket a tevékenységeket folytatják, őket teljesen máshogy nevezzük. Ők az ördögimádók, akik azt a bizonyos fordított pentagrammát viselik magukon előszeretettel. Sajnos ez nem elég köztudott, ezért a tudatlan emberek gyakran összekeverik a sátánistákat az ördögimádókkal, holott a 'sátánista' kifejezés korántsem jelent pl. vérrel való táplálkozást, állatáldozatokat, vagy démonidézést. Na, elmondom mit jelent: A sátánisták nem imádnak semmiféle természetfeletti lényt, teszem azt: a Sátánt sem, még ha hisznek is benne. A sátánista önmaga megváltója. Antor Szandon LaVey úgy fogalmazott: 'Hozd ki a legtöbbet az életedből! - itt és most', Alister Crowley pedig úgy: 'Tedd meg, amit akarsz!'. Tulajdonképpen LaVey követői magát az embert és az ember vágyait helyezik középpontba. Más kérdés, hogy a 'sátánizmus' szót a Bal oldali ösvény követőire ugyanúgy használja a köznyelv. Bár a 'Tedd meg, amit akarsz!' elv lényegesebben szimpatikusabb nekem, mint a 'Tégy amit akarsz, de ne árts!', azonban bármily csábítónak is tűnik, ezekkel az elvekkel sem értek egyet összességében. Ha mindenki megtenné azt, amit akar, s nem lennének szabályok, akkor Földünkből talán már egy szó szerinti szemétkupac vált volna, ugyanis tételezzük fel a következőt: Egy elmeháborodott pszichopata elhatározza, hogy kivágja az összes fát, és atombombákat ültet a helyükre. Köszönhetünk szépen, éljen az értelmes emberi faj. Nem. Az ember bár rendelkezhet - hangsúlyozom ismét: Rendelkezhet! - erővel, mégsem teheti meg minden esetben azt, amit akar. Miért? Mert szembe száll a természet erejével. Azokkal pedig történetesen az én véleményem szerint nem lehet, nem éri meg, s ugyancsak fölösleges szembe szállni: Tűz, Víz, Föld, Levegő, Szellem - A tűzben elégsz, a Vízben megfulladsz, a Föld eltemet, a Szél pedig ha felkap, valósággal kifacsar. Az öt közül talán a Szellem a legérdekesebb, melynek rejtélye máig megfejtetlen. Véleményem szerint a Szellem, mint elem mindenkiben ott él. S igen! Képes megölni, gondoljunk például a kétségbeesés vagy a félelem szörnyű következményeire. Mindezzel szemben ha hasznosítjuk és alkalmazzuk ezen elemeket, akkor sokkal többre juthatunk, legyen szó akár ártó vagy segítő szándékról. Egy a lényeg: a Természetnek és Önmagunknak nem ártunk. Továbbá, ami ugyancsak fontos: semmiképp nem pusztítunk! Miért? Mert a létezés ugyancsak a természet egy terméke. Nem térül hozzánk vissza semmiféle rossz, vagy jó. A magunk urai vagyunk. Életünket nem irányítja Mindenható, porszemek vagyunk, melyeket öt elem létezése övez körül. Ha képesek vagyunk megfelelő módon felhasználni őket, akkor leszünk legyőzhetetlenek, akkor leszünk okos faj, és akkor fogjuk megérteni a lét igazi értelmét.