tűz

Egyszerűen muszáj írnom. Ha nem írok, máskor sem lesz ennyi időm rá. Történelmet vernék a fejembe, s ekkor jövök csak rá igazán, hogy akármilyen meleg is volt a nyár, mégiscsak jobb volt egész nyáron boszorkány-könyveket bújni a hűvös házban, mint most történelmet tanulni úgy, hogy kint esik az eső, és legszívesebben odakint volnék, s fetrengenék a fűben. A törikönyvet pedig egyenesen máglyára dobnám, mert oda való. De talán még máglyára sincs szükség ahhoz, hogy kellőképp elégjen... Tegnap este mécsest gyújtottam tökéletesen kihasználva az alkalmat a gyújtogatásra, mivel apa nem volt itthon, anya pedig már nyugovóra tért öcsémmel egyetemben. Nekem tudni illik rejtélyes okok miatt meg van tiltva a gyertyagyújtás; nem tudom, talán attól félnének, hogy leégetem a házat? Valójában, tényleg megvan az okuk a félelemre. Kezdetben csak az egész tenyeremet égettem szét, amikor véletlen felgyújtottam egy szerencsétlen papírfecnit. Olyan szinten megijedtem, hogy leég a ház majd miattam, hogy ennek következtében tenyerembe kaptam a papírt, s úgy kellett eloltanom a tüzet. Az érdekes csak az, hogy nem hagyott rajtam nyomot a tűz, magyarán: hiába égette az egész tenyerem, égési sérülés nélkül kerültem ki a kellemetlen incidensből. Engem majd ezt figyelembe véve vessetek máglyára! Köszönöm. Mindennek ellenére kifejezetten félek a tűztől. Az utóbbi időben kicsit mérséklődött ez a félelem, ám továbbra is érzem, hogy ez az elem nem hagy engem nyugodni. Egy közelmúltban játszódott álmomban egy egész búzamező égett fel, melynek közepén történetesen én álltam, mégsem történt semmi bajom. Esetleg arra várna a Tűz, hogy elfogadjam elememként? Valahogy azt érzem, teljesen másképp hat rám, mint másokra. Megigéz. Akármilyen bénán is tartom a gyufát, s húzom végig huszadjára a doboz oldalán, nem gyullad meg, csak ha már teli vagyok indulattal, s azt parancsolom neki: 'TŰZ!'. Elvileg a gyufának le kellene hogy égjen pár másodperc alatt, miért történik az, hogy az én kezemben nem hajlandó leégni, csak miután már megszámlálhatatlan próbálkozás után sikeresen meggyújtottam a gyertyámat? Miért van az, hogy hiába is égett le a mécses teljesen, a láng még mindig lobog egészen addig a pillanatig, amíg elalszom? - S amikor később felébredek, már sötét van. Biztos van erre tudományos magyarázat, valószínűleg csak én nem tudom ép elmével felfogni. Egyetlen gyertyafény ragyogja be az egész szobát, én pedig közben úgy hallom, mintha magától szólna a gitárom. Egyre csak hívogat, hogy játsszam rajta. - a gyertyafényben. S én hallgatok rá: elkezdek halkan játszani az ágyon ülve, miközben az eső veri a nyitott ablakom. De mégsem fázom... Két méterre ülök a lángtól, s felemelem a tenyerem. A mindig hideg kéz valahányszor tűz lobog a közelben - bármilyen távol legyen is - oly mértékben felmelegszik, hogy tojást lehetne sütni rajta. A gitár húrjait egyre gyorsabban pengető kéz és a gyertyafénybe meredő bamba tekintet pedig még nagyobb lobogásra bírja az apró lángot... Mitől lesz ilyen varázsos és megnyugtató néhány pillanat? Ilyen mindent átható és öröknek tűnő? - a daltól, melyet dúdolni kezdek:

Ferte in noctem animam meam
Illustrent stellae viam meam
Aspectu illo glorior
Dum capit nox diem.
Cantate vitae canticum
Sine dolore actae
Dicite eis sing a song,
A song of life,
I never will forget
Never will forget.

S elalszom. Elalszom, miközben orromban érzem a forró vizes teli kehelyben párolgó csampa olaj kellemes illatát, s tudom, hogy reggelre begyógyítja a sebeim. Elringat az illat, s a frissen áthúzott ágynemű illata. A mécsestartó elefánt fején átszűrődő fény, mely foltokban hatja át a szobát és ragyogja be a falakat. Eszembe jut egy párbeszéd: 'Maga az orvos, igaz?' ... 'Én is más vagyok.' - 'Nem hiszem el'. KÉP1, KÉP2

csak a változás állandó

- Minden tekintetben. Tudjátok én ki nem állhatom a sablonos dolgokat! Ez a kültakaró viszont annyira illik hozzám, hogy jobbat magam sem alkothatnék. Habár a legyekkel nem kimondottan szimpatizálok, de mindenféleképpen egy olyan élőlény, aminek van szárnya és tud repülni. Az ott oldalt talán egy antik 23. századi szelence, melyből oldalt mérget is lehet inni, valamint ha belemártod a fejed a látszólag fényképezőgép lencséjének kinéző kör formába, előrevetítheted múltad fantasztikus emlékeit. Mellette egy varázspálca és egy kulcs, mely lezárja eltorzult elmémet. A képen, mely gyönyörű fekete-fehér egy fáradt öregasszony és egy férfi látható, amint a padon ülve hevesen vitatkoznak, hogy a beton- vagy a tó vize sötétebb a néni hajánál. London jutott eszembe. Amikor a Temze partján ücsörögtünk. Sok minden változott azóta... vagy én változtam. Elveimben és nézeteimben főleg. Érzékeny és abszolút ártatlan voltam, még talán akkor is, ha meg is volt bennem az, ami most is megvan: makacsság, cinizmus, lobbanékonyság, változó hangulat, szemtelenség, könyörtelenség. Kreativitás, becsület, megbízhatóság, őszinteség, szellemesség, nagylelkűség, rugalmasság. Viszont teljesen másképp tekintettem a világra akkor, mint most. Hittem benne, hogy létezik valaki, aki megteremtett itt mindent, s akitől segítséget várhatunk. De buták az emberek... ahelyett, hogy ők maguk cselekednének, várják, hogy majd valaki megoldja helyettük a problémájukat. Hogy segítsen. Valaki, aki nem létezik; csak beképzelik maguknak, hogy ne legyenek egyedül. Hogy legyen tovább a halál után.. pedig nincs tovább. Talán a reinkarnáció is csak önámítás. Azonban ez felvet némi problémát: Hogy lehetséges az, hogy szinte pontosan biztosra tudom, hogy ki voltam előző életemben? S ha előző volt - ha volt is, és valóban nem csak tökéletes lelki klónja vagyok annak a személynek, akire most gondolok -, akkor következőnek is lennie kell. Én el akarom hinni, de nem tudom. Az öt elemben hiszek, s abban, hogy mindannyiunkban ott van a teremtő erő. Kétféle ösvény létezik: Egy Jobb oldali, amin a Wiccák haladnak, s egy Bal oldali, amelyen általában - hangsúlyozom: Általában - a sátánisták indulnak el. Lehetséges e az, hogy az arany középutat válasszam? - Létezik e Közép út? Ha nem, akkor ezennel ünnepélyesen kirakom macskakőből. A minap azt olvastam, hogy a sátánisták nem feltétlenül hisznek a Sátán létezésében. Nem áldoznak és nem idéznek démonokat. Azok, akik ezeket a tevékenységeket folytatják, őket teljesen máshogy nevezzük. Ők az ördögimádók, akik azt a bizonyos fordított pentagrammát viselik magukon előszeretettel. Sajnos ez nem elég köztudott, ezért a tudatlan emberek gyakran összekeverik a sátánistákat az ördögimádókkal, holott a 'sátánista' kifejezés korántsem jelent pl. vérrel való táplálkozást, állatáldozatokat, vagy démonidézést. Na, elmondom mit jelent: A sátánisták nem imádnak semmiféle természetfeletti lényt, teszem azt: a Sátánt sem, még ha hisznek is benne. A sátánista önmaga megváltója. Antor Szandon LaVey úgy fogalmazott: 'Hozd ki a legtöbbet az életedből! - itt és most', Alister Crowley pedig úgy: 'Tedd meg, amit akarsz!'. Tulajdonképpen LaVey követői magát az embert és az ember vágyait helyezik középpontba. Más kérdés, hogy a 'sátánizmus' szót a Bal oldali ösvény követőire ugyanúgy használja a köznyelv. Bár a 'Tedd meg, amit akarsz!' elv lényegesebben szimpatikusabb nekem, mint a 'Tégy amit akarsz, de ne árts!', azonban bármily csábítónak is tűnik, ezekkel az elvekkel sem értek egyet összességében. Ha mindenki megtenné azt, amit akar, s nem lennének szabályok, akkor Földünkből talán már egy szó szerinti szemétkupac vált volna, ugyanis tételezzük fel a következőt: Egy elmeháborodott pszichopata elhatározza, hogy kivágja az összes fát, és atombombákat ültet a helyükre. Köszönhetünk szépen, éljen az értelmes emberi faj. Nem. Az ember bár rendelkezhet - hangsúlyozom ismét: Rendelkezhet! - erővel, mégsem teheti meg minden esetben azt, amit akar. Miért? Mert szembe száll a természet erejével. Azokkal pedig történetesen az én véleményem szerint nem lehet, nem éri meg, s ugyancsak fölösleges szembe szállni: Tűz, Víz, Föld, Levegő, Szellem - A tűzben elégsz, a Vízben megfulladsz, a Föld eltemet, a Szél pedig ha felkap, valósággal kifacsar. Az öt közül talán a Szellem a legérdekesebb, melynek rejtélye máig megfejtetlen. Véleményem szerint a Szellem, mint elem mindenkiben ott él. S igen! Képes megölni, gondoljunk például a kétségbeesés vagy a félelem szörnyű következményeire. Mindezzel szemben ha hasznosítjuk és alkalmazzuk ezen elemeket, akkor sokkal többre juthatunk, legyen szó akár ártó vagy segítő szándékról. Egy a lényeg: a Természetnek és Önmagunknak nem ártunk. Továbbá, ami ugyancsak fontos: semmiképp nem pusztítunk! Miért? Mert a létezés ugyancsak a természet egy terméke. Nem térül hozzánk vissza semmiféle rossz, vagy jó. A magunk urai vagyunk. Életünket nem irányítja Mindenható, porszemek vagyunk, melyeket öt elem létezése övez körül. Ha képesek vagyunk megfelelő módon felhasználni őket, akkor leszünk legyőzhetetlenek, akkor leszünk okos faj, és akkor fogjuk megérteni a lét igazi értelmét.

jó és rossz

Öcsém a minap megsejtett valamit, tudta vajon, hogy mire készülök? - ennek eredményeképpen valóban elképzelhető, hogy a koncentrációs képességem nem volt épp a toppon? Elfelejtettem mágikus úton megtisztítani a köveimet. Első hiba. Ki tudja, mennyi ártó-, vagy épp fölösleges erő lakozik bennük, amik tökéletesen szükségtelenek? A szükségtelenség problémát fakaszt. Egy egyszerű példa erre: Tanulás közben megmagyarázhatatlan késztetést érzel arra, hogy egyél, holott nem is vagy éhes. Mit teszel? - eszel. Ennyi elég ahhoz, hogy figyelmed elterelődjön a tananyagról, s arra koncentrálódjon, hogy milyen íze van az adott ételnek, amit abban a szent pillanatban emésztéshez készítesz elő. Utólag úgy érzem, nem bíztam eléggé. Talán illene kisebben kezdenem a gyakorlatozást, hiszen bármennyire is vagyok képes megmozgatni a természet erőit, ha egyszerűen még nincs elég tapasztalatom. Az apró tapasztalatokat leszámítva, amik egyszerre borzasztottak és bűvöltek el. Kezdjük tehát kicsiben! S hogy mik számítanak egészen apró tapasztalatoknak? Rendben. Ha akarom, hetekig is zuhoghat az eső. Már rég nem sütött errefelé a nap. Ha bántasz, számíts egy kis betegségre, minimum hasmenésre. (Ez nem szép dolog tőlem tudom, viszont köszönöm kérdésed igen, jól esik). Ha szöveget mondasz, szemembe nézel közben s én azt akarom, hogy elrontsd, legyél nyugodt elrontod. Sőt, az is előfordulhat, hogy a mikrofon tönkremegy, legalább néhány pillanatra. Én pedig hihetetlen, de még mindig meglepődöm ezen. A határtalan csoda mögött azért lássuk be, mégiscsak rémes. Gondolkozz 'normálisan'. Első hozzám intézett kérdésed valószínűleg a következő lesz: 'Há' Nórmális?!'. Feleletem pedig: 'Nem'. Igenis kiismerhetetlen marad a Világ mindörökké, hiába vannak is 'Nagy emberek', akik elősegítik a gondolkodás fejlődését. Most gondolkozzunk nagyban! Mekkorák ezek a 'Nagy emberek' a Varázslatos Világegyetemhez képest? Hihetem, hogy különleges vagyok, de tévedek. Mert mindenki különleges. Ha pedig mindenki különleges, akkor senki sem az. De igenis léteznek boszorkányok és varázslók! Ők azokból az emberekből lettek, akik nem hanyagolták el a velük született erőt, inkább megértették és fejlesztették azt. A megértés talán túlzás, de lehet, hogy még egy kis idő elteltével már én sem fogok csodálkozni rajta. Nem tudom igazán, hogy kössem e magam valamely ösvényhez, vagy járjam a magam útját, s tegyem abszolút azt, amit csak akarok. Szerintem a Jó és a Rossz egymás kiegészítői. Nem létezhet olyan, hogy mindenki csak Jó dolgokat, vagy csak Rosszat tegyen. Mindkettőre szükség van, s azt a folyamatot, amikor azok visszatérnek hozzánk nevezzük Mi emberek Életnek. A Wicca intés arra tanít 'Tégy amit akarsz, de ne árts!', valamint arra, hogy minden Jó és Rossz háromszor tér vissza hozzánk, attól függően, hogy hogyan cselekszünk. A Világegyetem sem csupa jóból született! - a rombolás benne Magában is megtalálható, s az is lesz mindig. A Csupa Jó és Csupa Rossz, ezek mindketten természetellenes dolgok önmagukban. Egy hétköznapi példa: Odamegy hozzád fülig érő mosollyal Valaki, s olyannyira kedvesnek bizonyul, hogy a végén képtelenség lesz lerázni, mert szinte fojtogatni fog már a szeretetével, a jóságával, tegyük fel például azzal, hogy egyfolytában a segítségedre akar lenni, a sarkadban van, továbbá szüntelenül vigyorog. Ez a Jóság? - ez természetellenes. Nem segíthetünk mindig. Most lássuk a Jó ellenségét, a Rosszat: Ugyanaz az illető szintén folyamatosan a sarkadban van, ám ezúttal nem abból az okból, hogy segítsen. Segítsen esetleg... felbukni. Megalázzon, bántson, lerombolja az illúzióidat, vagy a szemedbe köpjön. - Hozzá teszem, én nem szoktam mások szemébe köpni. Ez is természetellenes, nem de bár? Akkor természetes valami, ha a Jó és Rossz egyaránt fellelhető benne. A gombák közül se mind ehető. Az ehető gombák általában rútul festenek, ezzel szemben a mérges gomba csábítóan gyönyörű látványt nyújt számunkra, esetleg még illatozik is. Mindkét fajta gombában van Jó és Rossz. Természetes. Ne várja el a világ - a kisbetűs világ -, hogy bennünk emberekben csak Jó, vagy épp - különös esetben - csak Rossz tulajdonságok legyenek. Az általunk szeretett természetben sincs így, nem is lesz, bármily gyönyörű és tökéletes az. Mert tényleg Tökéletes. De nem attól, hogy csak Jó dolgok vannak benne. - Az én meglátásaim, nem kell rögtön lehurrogni, bármennyire is máshogy látjuk a dolgokat. Nem vagyok sátánista, de azt hiszem, igazi wicca sem lehetek. Bár megünneplem én is a wicca ünnepeket, tisztelem és óvom a természetet, követem a szabályaikat, viszont ezzel az egyel nem tudok teljes mértékben megbékélni, azonosulni. Mi emberek pont olyanok vagyunk, mint a gombák.