kifejezőkészség híján

Soha nem éltem még meg ehhez hasonlót, mint amit tegnap este átéltem. Rengeteg minden történt velem eme varázslatos teliholdas éjszaka folyamán. Tudom kéne, hogy hol kezdjem el a beszámolóm? Nem kéne. Nem tudom. Nehéz elkezdeni, nehéz leírni. Nagyon ritkán adódnak olyan alkalmak, amikor nem tudom kifejezni magam, vagy épp nem találok szavakat arra, amit el akarok mondani. Kezdem talán az elején. Orsival körülbelül tizenegyig beszélgettem, aztán arra kényszerültem, hogy elhúzzam a bájos belem a másik szobába felkészülni. Arra számítottam, hogy az egész szertartás nem lesz több fél óránál, de tévedtem. Hajnal egyig tartott. Első tapasztalat: a körön belül és kívül teljesen különböző időben mozgunk. A kör kivetése. Be kell valljam, borzasztóan féltem. Nem tudtam jól csinálom e, nem tudtam egész pontosan azt sem, hogy hogyan csináljam. Azt tudtam csak, amit a könyveimből olvastam. Ez még egy külön leírhatatlan élménynek számít. Meggyújtottam a gyertyáim, ellazultam, s egyszer csak azon vettem észre magam, hogy úgy tántorgok, mint egy részeg, aki egyszerűen képtelen megállni a saját lábán. Kiszakadtam a valós világból, sokáig néztem a két fehér, égő gyertyát. Vessük ki azt a kört! - gondoltam, majd magam elé tartottam mélyen tisztelt tiszafapálcám, hogy megindítsam a folyamatot. Vörös fényt fedeztem fel magam előtt, s ahogy fordultam tengelyem körül kelet felé, majd tovább deozil irányban, a fény követte a pálcát. Először úgy tűnt, megszakad. Újrakezdtem, kivetettem. Legalábbis... azt hiszem. Borzasztó melegem lett a körön belül. Amint kiléptem belőle, elmúlt ez az érzés. Miért a tűz az én elemem, miért?! Egyáltalán nem érzem magam közel hozzá. Az öt elem közül ez állt tőlem a legtávolabb, mégis ezt kaptam. Fahéjas füstölő illata áradt szét a szobában. Munkám befejeztével kétszer kellett lezárnom a kört. Miért? Iszonyatosan megfájdult a fejem, hiába próbáltam higgadtan relaxálni utána. Visszasétáltam hát az oltár elé, s azt vettem észre, hogy a parketta azon a helyen sokkal hidegebb, mint más helyeken. Elborzasztott csöppet az is, hogy ahhoz képest, milyen nyugodtan és nesztelenül termettem az oltár előtt, a gyertyák lángja vad táncba kezdett, mintha feltámadt volna a szél. Lezártam immár másodjára is a kört, s ettől fogva valahányszor elhaladtam a gyertyáim előtt, nyugodtan égtek tovább, mindenféle táncolástól megkímélve engem és persze magukat. Egész éjjel égtek. A zöld szerencseszelence-gyertyám teljesen leégett reggelre, egyetlen hagyatéka pusztán, ami halála után valaha volt létét bizonyította, a körülbelül 2 cm vastagságú zöld viasz volt, ami a gyertyatartó fenekén megmaradt. Fényben úszott az oltár és környéke, fantasztikusan gyönyörű volt. Az a gond csak ezzel, hogy az ilyen élményt képtelenség úgy leírni, hogy szavakon keresztül szemléltetni vagy érzékeltetni tudd akárkivel is. Ezt át kell élni, érezni kell és a saját szemeddel csodálni. Nem olvasni. Nem akarom most még leírni, hogy pontosan mi is volt a varázslatom célja. Ezt egyenlőre még későbbre tartogatom, ha lesznek fejleményei. Fokozottan bízom benne, hogy lesznek. De nem reménykedem előre semmiben. A varázslat olyan, mint egy matematika dolgozat - Könnyű elrontani..

az első

Azt hiszem... készen állok. Vagy lehet, hogy mégsem. Ez lesz az első komolyabb varázslatom, s talán kissé félek tőle. Nem remélek semmit, de bízom. Töretlenül bízom. Ez nagyon fontos feltétel azok számára, akik eme nagyszerű mesterséget űzik. A boszorkányság nem foglalkozás, hanem mesterség. Igyekszem ma este mindent jól csinálni, semmit nem akarok elrontani. Azért a ma estét választottam ki erre, ugyanis történetesen ma este Teliholdat ünnepelünk, és tudni illik ilyenkor tetőzik a varázserő. Már hétkor nagy lelkesen díszítgettem a leendő ideiglenes boszorkányoltárt, s íme eztet sikerült kihoznom belőle: KÉP1, KÉP2. (ki fogja írni, hogy 'error', de kattints a linkre és akkor látod majd a képet.)
Feltétlenül muszáj volt most idecsesznem, ez az első ünnepélyesen feldíszített oltárom. Várok még egy csöppet, mondjuk éjfélig. Úgysem tudok már aludni legalább egy hete normálisan. Orsolyafijamat várom, hogy feltolja a bájosan elvetemült képét facebukra, de valószínűleg kreszt tanul a kincsem. Áldás kísérje szerdán! Én biztos soha nem fogok megtanulni vezetni, gyűlölöm az autókat a tömegközlekedési eszközökkel egyetemben. Egyetlen utazó barátomnak pusztán a biciklit tekinthetem. A marlától, mint névtől pedig igen rejtélyes okok miatt Nem tudok megszabadulni, hozzám tartozik, Nem vagyok képes eldobni.